Amit a hóláncról tudni érdemes
Az elmúlt években ugyan enyhék voltak a téli hónapok, ám az előrejelzések azt mutatják, hogy idén jóval keményebb telünk lesz. A téli gumit 7 fok alatt már szükséges cserélni, de jöhetnek olyan helyzetek az autózás során, hogy önmagukban ezek sem bizonyulnak eléggé biztonságosnak. A szélsőséges klíma miatt bármikor ránk zúdulhat egy nagyobb mennyiségű hó, ebben a helyzetben pedig nagy segítséget jelent a hólánc, ha városon kívül vagyunk.
Több európai országban is kötelező felszerelés télen a hólánc, ezért ha külföldi útra készülünk, nézzünk utána a pontos szabályozásnak. Hazánkban nem kötelező tartalék, de ettől függetlenül mindenképp célszerű tartani az autóban. Azért jó, ha van a tarsolyunkban hólánc, mert lehetnek olyan útszakaszok, ahol szembe jön velünk egy olyan tábla, hogy hólánc használata kötelező.
Milyen a hagyományos hólánc?
A hólánc feladata, hogy a havas és jeges utakon javítsa az autó kerekeinek a tapadását. Hóláncból van több típusú is, de a legelterjedtebb a hagyományos. A klasszikus, fémből készült hólánc hosszanti és keresztirányú láncszakaszokból áll. Ma már egy ilyet, akár 3000 forintért is beszerezhetünk, de célszerű ennél jobbat venni. A hóláncokat különféle méretben gyártják és párban árulják, ezáltal a téli gumink méretével tisztában kell lennünk. A láncok fűzése is eltérhet egymástól, ezért figyeljük meg, hogy milyen végső alakzatot vesz fel. A létramintás hóláncokkal vigyázzunk, mert megállhat úgy a kerék, hogy a lánc nem ér a földhöz, ezért ezeket leginkább kerüljük.
Létezik automata és kézi feszítős lánc is, az utóbb említett ugyan kedvezőbb áron szerezhető be, viszont a felszerelése nagyobb fizikai erőt igényel. Azzal is jó tisztában lenni, hogy az összejegesedett láncot lényegesen nehezebb leszedni, de a sodronyhólánccal megkönnyíthetjük a dolgunkat, mivel a fel- és leszerelésük egyszerűbb és gyorsabb.
Nézze meg korábbi blog bejegyzésünket is: Navigációs alkalmazások teherautók számára