Teherautó bérlés zenekaroknak!

Hazánkban számtalan tehetséges hobbizenekar található, akiknek bizony korlátozottak a lehetőségei, ha el akarnak jutni az ország egyik távolabbi pontjára, hogy meg mutassák zenéjüket. Ezek a bandák többnyire baráti kapcsolatokból alakulnak, és különböző gyárépületekben, pincékben, ipari területeken bérelnek heti 1-2 alkalommal egy kisebb helyiségét, ahol a próbák zajlanak és kiélhetik a zenélés iránti vágyaikat. Ennek a költségét összedobják, ami nem megterhelő személyenként, de mivel többnyire nincs mögöttük anyagi támogatás, ezért az egyéb szükséges dolgokra nem igazán tudnak költeni.

Az egyik legnagyobb probléma talán a megfelelő autó hiánya. Elképzelhető, hogy némelyikük rendelkezik egy 4-5 személyes gépjárművel, de a hangszerek biztonságos szállítására az nem alkalmas, így hiába hívják őket egy 300 kilométernyire tartandó rendezvényre, ha nem tudnak, hogy lejutni a felszerelésekkel együtt. Tömegközlekedésen ezeket szállítani pedig szinte lehetetlen.

A jó hír az, hogy van megoldás, hiszen egy megbízható, nagy múlttal rendelkező teherautó bérléssel foglalkozó cég orvosolja a problémát. Általában nagyon sok autóval rendelkeznek, amelyek közül a fiatalok kiválaszthatják azt a típust, amiben a legjobban elférnek a hangszerek, hangtechnikai eszközök, és a stabil rögzítés is megoldható. Az ott dolgozó alkalmazottak véleményét is kikérhetik, hogy segítsenek a döntésben, amelyekkel a lehető legnagyobb biztonságban és sérülésmentesen lehet ezeket az értékes dolgokat eljuttatni a célállomásra.

Milyen előnyökkel jár a teherautó bérlés a zenekar tagjaira nézve?


Egy zenekar számára a teherautó bérlés előnye, hogy a tagokat nem terheli semmilyen szervizköltség, és az autó is kiváló műszaki állapotban kerül majd a kezük közé. Üzembe tartási költséget sem kell fizetniük, hiszen csak abban az időszakban veszik igénybe a szolgáltatást, amikor szükséges. A biztosítási járulékok sem a bérbe vevő feleket illeti, az adózásról nem is beszélve.

Tehát teljes mértékben megéri egy zenekarnak teherautót bérelni, hiszen nem jár nagy költségekkel, kényelmesen elférnek egy autóban a személyek és a hangszerek is, valamint mentesülnek az egyéb autókhoz kapcsolódó költségektől!

 

Zenekari felszerelések szállítása

mikrobuszberles.info

 

 
 
KEDVEZMÉNY:     VÉDELEM:
         
RendőrségKészenléti rendőrség   Kisbuszaink, mikrobuszaink a Pajzs technológiájú lopás - rablás gátló rendszerekkel felszereltek, hogy a lehető legbiztonságosabban utazhassanak
         
RÉSZLETEK    RÉSZLETEK


Teherautó bérlés elérhetőségek

 

Bestrent KFT.

Zuglói telephely: 1142 Budapest, Hungária krt. 189.
(Őrzött parkoló, Bethesda Gyermekkórházzal szemben)
Budai telephely: 1028 Budapest, Mária utca 7.


info@teherautoberles.net

Zsolti profilkép

06-20-421-5191

06-70-428-4512


Nyitva tartás:
Hétfőtől - Péntekig:
de.: 08:00-10:30
du.: 15:30-17:00
Köztes időpontban, telefonon egyeztetve!
Szombat - Vasárnap: előre egyeztetett időpontban, 16:00-18:00.


Bérlés esetén az autók átadás – átvétele minden esetben telefonon előre egyeztetett időpontban történik. Telefonos egyeztetés után a nyitvatartási időn túl is rendelkezésre állunk!

 

Bérleti szerződés letöltése:

 

pdfletoltes.png{size:800x600;560x420;120x90}